Móricz Katalin

Galéria

Bemutatkozó

Móricz Katalin vagyok, Ócsán nőttem fel, egy háromgyermekes boldog családban, ahol a rajzolást és festést általános iskolai tanárom Havasi Istvánné, Gabi néni szerettette meg velem.

Középiskolás éveimet a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban töltöttem, innen a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolára mentem. A főiskolán egy vérbeli pedagógus, Szappanos István tanszékvezető tanár úrtól egy életre szóló iránymutatást kaptam a festészet, a pasztelltechnika rejtelmeiből. Végérvényesen megszerettette velem az alkotás, a rajz és a festészet csodálatos világát, a táj szépségeinek felfedezését, a plein air festés varázsát.

Alkotásaim első sorban tájképek az Alföld és a Tisza világáról, csendéletek, virágok, növények, de az absztrakt világ sem áll messze tőlem. Szeretettel használom az akvarell, por- és olajpasztell, akril, olaj technikákat, de nyitott vagyok az új technikák megismerésére.

Szerető férjemmel felneveltük három csodálatos gyermekünket, így most több időm van az alkotómunkára.

Művészettörténetet harminc éve tanítok, kedvencem a barokk csendéletfestészet.

Pedagógiai munkámat 1992-ben kezdtem.

1997-ben megszületett első gyermekem, majd 99-ben a második és 2001-ben a harmadik. Kisgyermekeim nevelése mellett is képeztem magam: 1998-ban vizuális és környezetkultúra szakos középiskolai tanári végzettséget szereztem a Magyar Iparművészeti Főiskolán.

Eddigi pályafutásom során szinte végig jártam a pedagóguspálya minden lépcsőfokát. Napközis tanítóként kezdtem, voltam általános és közép – iskolai tanár, őt évig egy budapesti szakgimnáziumnak az igazgatójaként is kipróbálhattam magam.

Jelenleg a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium művésztanára és a Veresegyházi Katolikus Gimnázium Esti Gimnáziumának vizuális kultúra szakos tanára vagyok.

Művészeti iskolában tanítani a legjobb dolog, ami történhetett velem pályámon. Köszönöm minden barátnak, kollégának és a családomnak, hogy mellettem állnak és támogatnak.

 


TANULMÁNYOK:

1989. Katona József Gimnázium Kecskeméten

1992. Kecskeméti Tanítóképző Főiskola-Általános iskolai tanító diploma

1995. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán Rajz szakos tanári diploma

1998. Magyar Iparművészeti Főiskolán Vizuális és környezetkultúra szakos középiskolai tanári diploma, Textil szakirányban 

2009. ELTE Pedagógia és Pszichológia Kar, Múzeumpedagógus diploma

2010. Pedagógus szakvizsga 

2010. Érettségi vizsgaelnöki szakértői vizsga

2013. Kodolányi János Főiskolán Erkölcstan, etika szakos középiskolai tanári diploma

2014. Budapesti Corvinus Egyetemen Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga

2015.Mesterpedagógus vizsga

2019. Károli Gáspár Református Egyetemen, Rajzvizsgálati szaktanácsadó diploma

MUNKAHELYEK:

1992-től 1994-ig Hermann Ottó Általános Iskola, Budapest

1994-től 1996-ig Tomori Pál Általános Iskola, Budapest

1996-tól 2017-ig Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium, Budapest

2011-től Fabriczius József Esti Gimnázium, későbbi Veresegyház VERKA Esti Gimnáziuma

2017-től Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium 

EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:

2012. Önálló kiállítás- Budapest, Országos Onkológiai Intézet (Kékgolyó u.) 

2017. Önálló kiállítás UNIOGALÉRIA Budapest

2020. / DUÁLIS VILÁGOK / REÁL – SZÜRREÁL /KIÁLLÍTÓK / MÓRICZ Katalin, MISKE Emő

CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK:

1991. Krems (Ausztria) Főiskolai kiállítás

1994. József Attila Művelődési ház- Művésztanárok kiállítása

1994. Vizivárosi Galéria- Szabad művészek Egyesületének Kiállítása 

1995. Duna Galéria –Művésztanárok kiállítása 

1996. Ócsa, Művésztanárok kiállítása 

1997. Tölgyfa Galéria Budapest- Iparművészek kiállítása 

2004. Veresegyház- Veresi művészek kiállítása

2005. Veresegyház- Kistérségi művészek kiállítása 

2011. Művésztanárok kiállítása –József körúti Galéria 

2011. Együttállás- Veresegyház, Kistérségi művészek kiállítása

2012. Együttállás- Veresegyház, Kistérségi művészek kiállítása

2014. Együttállás- Veresegyház, Kistérségi művészek kiállítása

2014. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola 

2015. Együttállás- Veresegyház, Kistérségi művészek kiállítása

2015. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola 

2016. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola 

2017. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola 

2018. Művésztanárok kiállítása Fót Vörösmarty Művelődési Ház

2018. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola

2019. Művésztanárok kiállítása Fót Vörösmarty Művelődési Ház 

2019. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola

2019. Együttállás- Veresegyház, Kistérségi művészek kiállítása A TÁJ

2020. Művésztanárok kiállítása Fót Vörösmarty Művelődési Ház

2020. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola

2020, „FRONTON MARADVA” – meghívásos – csoportos Kiállítás Udvarház Galéria

2021. Művésztanárok kiállítása Fót Vörösmarty Művelődési Ház

2021. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola

2022. Művésztanárok kiállítása Fót Vörösmarty Művelődési Ház

2022. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola

2022. „ÁTFORMÁLT TÁJ” Csoportos képzőművészeti kiállítás-Udvarház Galéria

2023. Művésztanárok kiállítása Fót Vörösmarty Művelődési Ház

2023. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola

2023. „ÁTFORMÁLT TÁJ” Csoportos képzőművészeti kiállítás a MENORA SAAG CENTRUM ARTIS, Ipolyság

2024. Művésztanárok kiállítása Fót Vörösmarty Művelődési Ház

2024. „Hit, művészet – művészet, hit” című kiállítás -Veres Art Galéria

2025. Művésztanárok kiállítása Fót Vörösmarty Művelődési Ház

2025. Művésztanárok kiállítása Lakitelek Népfőiskola

2025. Gyulai Nyári Művésztelep kiállítása

2025. Pedagógus alkotótelep kiállítása Kiskunmajsa Konecsni György Művelődési Ház

MESTEREI: 

Szappanos István festőművész

Sipos Endre festőművész

ELISMERÉSEK:

Miniszteri elismerő Oklevél Budapest, 2021.május 28.  Dr. Kásler Miklós miniszter

30 éves hűséges közalkalmazotti jubileumi elismerés Fót, 2022.május.20. Dr. Vass György

Polgármesteri elismerés Veresegyház, 2022.május 21. Pásztor Béla

Takács József Képző-és iparművészeti Díj Veresegyház, 2023. augusztus 20.

Oklevél tehetséggondozó munkáért 2024.május 23. Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ 

Oklevél tehetséggondozó munkáért 2025.május 22. Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ 

 

Add meg itt a címsor szövegét