Galéria - Köles Nóra

Kapcsolat

Kérlek, hogy vedd fel velem a kapcsolatot, ha bármelyik képem tetszik. Ha szeretnél, eredeti festményt tőlem, akkor az alábbi címek valamelyikén keress.

Bemutatkozás

Köles Nóra vagyok. 1983-ban születtem Cegléden.
Albertirsán élek családommal.
Amennyire emlékszem a rajzolás és alkotás iránti szenvedélyem már kisgyermekkorban megmutatkozott. Így nem volt kérdés, hogy középiskolai tanulmányaimat művészeti iskolában kezdjem el.
2001-ben keramikusként érettségiztem.
Majd a következő évben a lakberendezési és tervezési ismereteket sajátítottam el.
A művészet egész életemben közel állt hozzám, de sajnos a felnőttkor kötelezettségei más irányba sodortak. Évekig dolgoztam kereskedelemben és banki szférában.
Közben mindig csodálattal néztem a festményeket, melyeket híres festők festettek, de sokára éreztem késztetést, hogy ecsetet ragadjak.
2010-ben kislányom születése után kezdtem újra rajzolni ,festeni évekkel később.
Hiszem, hogy mindennek eljön a maga ideje, így nem véletlen, hogy 2018-ban egy festőtanodában találtam magam. Egyre többet festettem, autodidakta módon képeztem magam. A festés elragadott, olyan volt akár a levegő. Hamar a szenvedélyemmé vált. Többnyire akrillal dolgoztam vászon és farost alapra.
Tudásomat szerettem volna jobban elmélyíteni, így 2020-ban jelentkeztem Agárdi Gabi képzőművész, művészeti szakkörébe, majd alkotó táboraiba. A megszerzett tudás nagy mértékben hozzájárult fejlődésemhez ,amiért nagyon hálás vagyok neki. Megismerkedtem az olajfestéssel, majd később jött a pasztell, ami nagy szerelem lett.
Szeretem a változatos témaköröket, szívesen festek, rajzolok természettel kapcsolatos témát, ami kimeríthetetlen ihletadó.
Hihetetlen nagy élményt, feltöltődést ad egy-egy kép megalkotása és nagy öröm számomra, ha ezt mások is így élik meg, amikor ránéznek a képeimre. Szerintem ez a mai világban nagyon fontos, hogy másoknak is adni tudjunk. Kell, hogy legyen egy hely, akár képzeletbeli világ, ahová időnként gondolatban elvonulhatunk. Én ezt szeretném elérni, ilyen „világokat” teremteni a képeimmel a néző számára.
Nagyon örülök, hogy egyre több ember ismeri meg a munkáimat és érzékelik azt, amit közvetíteni próbálok.
Először 2019-ben adódott lehetőségem egy kisebb és önálló kiállítás keretein belül megmutatni munkáimat Gödöllőn , majd 2020-ban lakóhelyemen, Albertirsán.
2022-ben pedig Monoron.
Továbbra is igyekszem fejlődni, tovább haladni ezen a számomra csodálatos, izgalmakkal teli
úton ,remélve, hogy még egyszer nem tévedek el.